Kiégett birkák

Hát igen, a tanárok kiégése...ma jó példáját láttam ennek, de nem tanórán... (istenem, mi lehet az órákon?)
Összevonják ismét az iskolákat kicsiny városunkban, a szükséges tollvonáshoz kellett a tantestület véleményezése, miszerint ők (=városvezetés) velünk megvitatták a kérdést. Épületektől, műhelyektől szabadítanak meg bennünket, jól kialakult közösségeket helyeznek új helyre. (Melléklesen a kiürített épületek értéke közel egymilliárd forint....csak mellékesen persze)
Tíz éve egyszer már végigcsinálta ugyanezt a folyamatot "kicsiny" 170 fős testületünk, tehát van bőven tapasztalat (költözés, új műhelyek, építkezés, felújítás éveken keresztül)
Az aktuális okosok felvázolták a helyzetet, majd erre reagált tanácsunk és két éltesebb kolléga (nyugdíj előtt közvetlenül)...majd várták a további hozzászólásokat. Nem volt. Csend volt. Nem jellemző. Mindenki ült és hallgatott. Közel 200-an voltunk a teremben. Szavazás. Egyhangúlag megszavaztuk, hogy megvitattuk a témát. Most már holnap elfogadhatja a közgyűlés. Pont. Birkák. Mert unjuk. Mert felesleges bármit is mondani. Ha bégetünk, jöh a juhászkutya, és megmar (vigyázz ám az állásodra! csökken a gyereklétszám!)
Nah, ezt nevezem én kiégett pedagógustársadalomnak. És ugyan mit is érne a véleményünk.... egymilliárd forinttal szemben?

Pincepörkölt, avagy tanári recept manapság a szakképzésben

Újabb iskolaösszevonások és átalakítások. Szinte évente kerülnek Nagykanizsán a pedagógusok olyan helyzetbe, amikor át kell értékelniük helyüket, szerepüket a "rendszeren belül".
Jó-e ez nekünk? Bizonyára vannak olyan gazdasági aspektusok, amelyekkel nem érdemes vitatkozni, vagy józan ésszel beláthatóak a fejlődés negatív következményei, ilyen például a gyermeklétszám drasztikus csökkenése. Erre a fenntartónak természetesen időben lépnie kell, hiszen jobb a baj elé menni, mint aztán komplett iskolákat bezárni.
DE.
Az iskola, mint szervezet nem tud hatékonyan működni, ha belső szervezetében csak kuszaság, ambivalens jelenségek irányítanak. Az évek óta zajló átalakítási hadműveletek alaposan megtépázták a szervezeten belüli értékeket, s ez bizony komolyan hátráltatja a hatékony működést. Na persze ennek az "eredményei" nem mutatkoznak azonnal, és könnyű a későbbiek során a sikertelenségeket másokra hárítani.
Hogyan dolgozzon egy pedagógus az iskoláért, ha nincs is iskolája? Vagy ha van is iskolája, de értelmezhetetlen a szervezete, nincsen kijelölt helye a rendszerben. Kihez, mihez tartsa magát a tanárember, amikor feje fölött szűnik meg intézménye, és sorolódik másik, szintén valaki alá besorolt kusza szervezetbe?
Korábban a folyamatos munka részeként biztos pontként lehetett tekinteni egy fennálló elfogadott közös szervezeti konszenzuson alapuló értékrendre, kollégákra, az iskolavezetés egységes elbírálására. Mert más és más értékeket tartott fontosnak minden intézmény, hiszen volt sajátos arculatuk, megvoltak saját erősségeik, megvolt ki, miben sikeres.
Mi van ma? Nagy üres tébolyda, amelyben a szinte egyetlen biztos pont maga a tanár lett, aki- miután a szervezethez immár nem lehetséges lojálisnak lennie- saját feje után megy, és a szubjektíven meghatározott értékrendjei alapján dolgozik (és itt ne térjünk ki külön a pályára alkalmatlan, vagy gyengébb személyiségű pedagógusokra)
Ez hosszútávon csak sikertelen lehet. Ha nincsen közös koncepció, ha nincsenek közös, egy csoport által elfogadott normák, akkor az egész oktatásunkból egy nagyon vegyes "pincepörkölt" készülhet csak, az első osztályú főételek helyett.
Szakmai irányításunk gondolatmenetén nem vehető észre, hogy tényleg szakmai szempontok irányítanák. Hol foglalkozik bárki is az un. "bevont" iskolák szervezetének ápolásával? Évek óta semmi sem történt ezügyben. Mégcsak próbálkozás sem volt arra, hogy valamiféle szintézisre törekedjenek... hagyják, hogy az "elemek" járjanak a maguk útján....gondolom mindaddig amíg a kötelező minimum szintet teljesítik. Amikor minden kikerülő diákról majd kiderül, hogy nem ért ahhoz, amit éveken át tanult, hogy nem közvetítettünk számára semmilyen értéket... na majd akkor előveszik a szegény pedagógust, és számonkérik. Számonkérik, miért ilyen gyenge a teljesítménye. Pedig nem az ő teljesítménye gyenge, hanem a vezetés, amely idáig juttattta.

tanárságoskodás

Ma megint megkérdezték tőlem, hogy bírok OTT tanítani. OTT= szakiskola (amolyan kotyvasztott gyermekmegőrző kötelező felvevő iskola) Tudjátok, nemhogy bírok, de szeretem is, különben meg mi közötök hozzá, ...de ezt most hagyjuk (a kérdezőnek szólt). Tudom, tudom. A kérdés inkább arra vonatkozott, hogy egy cégem is van, s ezáltal nagyobb megbecsülésnek örvendek, mint tanárként.... akkor meg miért csinálom? (az anyagiakat most szintén hagyjuk)

Hogyan lehet összeegyegyeztetni a kommunikációtervezést és az oktatást? Ezt most komolyan kérdezi valaki, vagy csak a fülem cseng? Öszintén szólva, nem szeretnék olyan szakemberré válni, aki ugyan elméletben nagy cégeknek "kommunikál", tervez vagy elemez, de személyesen nem is ismeri az igazi embereket, a reakcióikkal, gondjaikkal együtt, nem mozognak a "közegben", akiknek termékeiket szánják. Válaszom tehát: tiszta számításból csinálom. Randa számító vagyok, hiszen így egyből letesztelhetem a munkámat, a stílusomat... 

Amúgy pedig: 

Minden félreértés elkerülése végett: nem oda kellenek a jó pedagógusok=kommunikátorok, ahol a gyerekek tulajdonképpen akkor is tanulnának, ha nem menne be tanár az órára. Ezzel lehet természetesen vitatkozni, de kérem szépen, ne velem...