A Szecska eset

Egy roppant egyszerű kis történet következik, mondhatni már-már röhejes, annyira kicsinyes.

Nézzük csak hová fajulhat a humor-, és a diplomáciai érzék mindennemű hiánya:

Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy tanerő, aki elkezdett tanítványainak egy blogot írni. Amolyan on-line tanulási segédletet. Hogy ugye alkalmazkodjunk a mai világ elvárásaihoz. Csak úgy a neten, hogy mindenki tanulhasson, amikor akar. Nem hiszem, hogy önmagában ebbe bele lehetne nagyon kötni, hacsak nem néhány irigy kolléga hangját nem vélném felfedezni, akiknek közük sincsen a modern technikákhoz. De ezt a vonalat most hagyjuk. A poén csak ez után jön.
Hatalmas hibát követett el ugyanis a blog tulajdonosa: nevet adott az oldalnak. Bizony. Olyan nevet mert választani, amellyel nap mint nap diákok százai illetik az intézményt, ahol ő maga is tanít. Amolyan közkeletű becenév, gúnynév: SZECSKA. Csak úgy, Szecska. Ez lett az ominózus név.
De mi is ezzel a baj?
Fogalmam sincs.
Az oldal tanulni vágyóknak szól. Főleg fiataloknak.
Így hívják pld. a Széchenyi Gyógyfürdőt is lásd itt, és ugye mindenki hallott már a szecskavágóról, amellyel a szecska készül... ha nem akkor itt olvasható a leírás.
Egyesek szerint ez a szó egy iskolával kapcsolatban degradáló. Igen jól értették kedveseim, degradáló.
Nem gondolnám, hogy egy intézményt a csúfneve degradálna. Most nem mennék bele a miértek magyarázatába.
Sokkal degradálóbb, hogy az elnevezés miatt egy pedagógust pellengérre állítanak.
Mert ugye itt tartunk. Ez a mai magyar oktatás. Az iskola ne legyen se újító, se nyitott, se befogadó, különösképpen pedig, nem lehet benne semmi önirónia. Meg hát ugye ez nem a fiatalokról szól. (Meg hát) Már régen nem. Mert hát hová vezetne az Béláim, ha a fiatalokról szólna az iskola?
Itt tartunk. Ez bizony A Probléma. Ez bizony a sürgősen kigyomlálásra váró parlagfű. Ezeket a renitens elemeket keressük. Megbocsáthatatlan tett. Tényleg. Börtönbe vele, elvtársak!

Történt mindez valahol (:-) )Nagykanizsán, a XXI. században.
A történet természetesen csak fikció, és még véletlenül sem konkrét intézményről van szó. Az esetleges névbeli egyezés valóságos iskolákkal csak a véletlen és a kényszeredett röhögőgörcsöm szüleménye.

Ágyban, párnák közt

Fél év telt el. Eddig nem volt erőm írni róla.
2011 januárban elment édesapánk. Hosszan szenvedett a megváltásért, majd 4 évet. 2011 májusában aztán erőt vettem magamon, és elmentem abba a házba, ahonnan elindult az utolsó útjára a kórházba. Persze nem először jártunk a házban, de a hálószoba tabu volt. Utolsó idejét javarészt már fekve töltötte, rá sem bírtam nézni az ágyra. Minden pontosan úgy volt, mint amikor felkelt belőle, senki sem nyúlt hozzá. Felemeltem a paplanokat. Alatta kisrádió, szemüveg, távirányító és egy zacskó bontott keksz. Győri. Én vittem neki. Ezt majszolhatta az utolsó otthon töltött napon. Elszorult a szívem, holott már eltelt egy fél év. Nem megy. Nem tudok gyászolni. Aránylag hosszú, tartalmas élete volt, de sokat nélkülözött, főleg lelkiekben. Nem volt egyszerű ember. A szív dolgaival nem tudott sokat kezdeni. Arra gondoltam, hogy valahol ugyanúgy végződött az élete, mint ahogy elkezdődött. Egyedül.

Laci bácsi, és a kisebbik édesapám

Házasságon kívül született 1937-ben. Akkoriban ez még szörnyű bélyeg volt. Báttyával együtt egy Körmend melletti családhoz adták ki őket nevelőszülőkhöz. Marác. Verga-Temető. Nélkülözés, világháború. Mostohák. Már iskolába jár, mikor egy napon szekér áll meg a ház előtt. Rajta az édesanyja, és egy férfi. Nagymama évek után végre elérte, hogy feleségül vegye gyermekei apja. Mama leszól a kocsiról: "Ez itt az apátok! Eljöttünk értetek." Gondolom valami hasonlót érezhettek, mint Luke Skywalker, amikor kiderült, hogy él az apja, és ráadásul nem más, mint a gonosz Dart Vader.  Innentől nem Lőrinc Pista már, hanem apjuk után Horváth. Valamiféle családi átkot hordozhatott apám, mert már az anyjának is problematikus gyermekkora volt. Dédimama egyedül élt, bábaasszony volt 4 saját, és számos "talált" gyermek anyja. 5 falu szült nála. Gazdag udvarház, de apa nélkül. Apák nem voltak. Azért naiv nem vagyok, nem gondolnám, hogy csupán a bábaasszonyi jövedelmből tudtak volna megélni. Gonosz idők voltak akkoriban a házasságon kívüli gyermekek számára. Talán öröklődik az ilyesmi, a sors. Apa esetében csak azért fordult a kocka, mert találkozott anyámmal. De sokat ez sem segített rajta, lelke mélyén ugyanaz a lelencgyerek maradt. Apám pont olyan egyedül akart maradni halálában, mint ahogyan gyermekként megtapasztalta.

Lőrincz István, született: Nagykanizsa, 1937.11.01
Horváth István, elhunyt Nagykanizsa, 2012.01. 19.
Élt 75 évet.

KurmányOrmány 2012 január

Ahogy Mikszáthot olvasom, mintha csak a mai Magyarország köszönne vissza...léhűtők, bratyik...etc. De a huszadik század első felének az újságcikkei, közgyűlési beszámolói is hasonló állapotokat mutatnak...némelyiket, mintha most írták volna:-) - mulatságos... Lehet, hogy csak a korom miatt hittem azt naivan, hogy majd 1989 után minden más lesz... valószínűleg mindig is ilyen volt. 

Amit Orbán művel, nem más, mint az, amihez az 50-nél idősebb korosztály hozzászokott (elnézést mindenkitől, aki szabad gondolkodó) DE nagyon nehéz a liberalizmussal járó szabadság okozta (lét) bizonytalanságát megszokni.... 

Inkább menekülnek az emberek a demagógiába, mert az "magyarázatot" ad ("támadás érte Magyarországot"...ect.)

Az igazság félelmetes, a hazugság meleg és puha takaró...

véletlen adventi áldás

régi házunk előtt egy buszmegálló állt. szemben a dombtetőn tipikus falusi temető. nagy is a buszmegálló forgalma, ha nincs mindenszentek. egyszóval azonnal feltűnik, ha valaki ott áll. nem mindennapi esemény. hideg november volt már. fagyos. délután észleltem először a nénit. egy kis sötét kendős foltocska kapával és kannával. majd este feltűnt, mintha még mindig lenne ott valaki. ez nem járja, busz nem fog már jönni. kabát fel, kimentem. barázdált arcú, hajlott hátú picike fejkendős néni. törékeny forma. se kesztyű, se téli cipő.
- Csókolom!
- Jó estét kedvesem!
- Buszra tetszik még mindig várni?
- Arra, de nem jön. Csak kijöttem még utoljára rendbetenni a férjem sírját.
- Hová tetszik menni?
- Itt lakok két faluval arrébb Szabarban.
- Tessék várni, elviszem.
Kapu ki. Kocsiba nehezen betuszkol. Indulás.
- Korán meghalt az én uram. Fiatalasszony voltam még, amikor itthagyott. A szive vitte el. 2 gyerek volt, az egyik már meghalt. A másik messze ment, van családja. Nem jár haza. Én meg csak így vagyok, azurammal. Itt a keresztnél már jó lesz kedvesem.
- Elviszem a házig, hiszen agyonfagyott. Melyik az?
- Nem kell, igazán.
- De, ha már idáig eljöttem, akkor mindegy.
- Hát, ha ragaszkodik hozzá aranyom, akkor itt tovább, és az utca végén balra, ott, ahol a szűzmária van.
Kis házikó, fakerítés kissé bedőlve. Koromsötét.
- Nem tetszik félni?
- Nekem már nincs mitől félnem. Köszönöm aranyom, fogadja ezt el. - egy ezrest akar a kezembe nyomni.
- Nehogymár, mit tetszik gondolni? Nah, segítek kiszállni.
- Várj aranyom, akkor engedd meg - ráteszi a fejemre a kezét- a Szűzmária nevében legyen áldott a családja. Isten áldja, kedvesem.

elkocsikáztam hazafelé. ilyenek a véletlenek. hogy az ember csak úgy kinéz egy délután az ablakon. aztán meg megáldják.

(Déd)Anyám tyúkja

Amolyan városi legenda. Mesélik a családban, így bizonyára van némi alapja. Nos, egyszer volt hol nem volt, volt az én anyai dédanyámnak egy tyúkja. Egy klasszikus a 20-as évekből. Amolyan tanyasi vörös. Bejárása volt a lakásba. Nem tudni már, miért, de egyesek szerint azért, mert féllábú volt, és a mami peppelte fel, mások szerint vak, süket, béna volt. Részletkérdés. Látom, ahogy ott üldögél a thonet karosszék támláján, és kotkodácsol. Jött, ment a házban, és nem tojt be; ha vécézni kellett kiment az udvarra (ezzel az elemmel volt gyerekkoromban a legtöbb problémám) Egyszer aztán kinn sétáltak kettecskén az utcán, amikor jött egy lovaskocsi. Valamiért megijedtek a lovak és felágaskodtak. A tyúk megijedt. Riadtan verdesett a szárnyaival dédi nem kis ijedtére. Bekerült a kerekek közé. Véres jelenet (...) A begyénél felszakadt a bőre- mert tolla addigra nemigen volt, olyan öreg volt már. Dédi felkapta, berohant vele a nappaliba, ahol a Singer varrógépe állt, és ... megvarrta. Igen. MEGVARRTA. A lábhajtásos öntöttvas Singeren. A tyúkot. (hatásszünet) És még sokáig éltek, amíg meg nem haltak...Ez volt gyermekkorom horrorképe. Tyúk a varrógép alatt.

a narancs átka

- bontjuk az ablakot a konyhában- lezúdul plafonig a tégla- nem volt beépítve merevítés, az ablakkeret tartotta
- ajtó: ugyanez- irány tüzép- 4 nap csúszás: pipa
- lejár az Opelnek a műszakija - besűrítve levizsgázik
- az én autóm egyfolytában olajszintellenőrzésért csicsereg- most volt cserélve- nem baj
- megvesszük a járólapot- átcsesznek a boltban- nagyobb reklamáció- ajándék csemperagasztó-pipa
- a birkák átugrálnak a szomszédba- kerítésemelés-nem számolom hány méteren- pipa
- hoppá- lódarazsak költöztek a hátsó bejárat melletti 6 méteres kémény tetejébe- saját próbálkozások: eredménytelen túl magasan van, túl nagy a fészek, a lódarázs meg nem kispista- tűzoltóságot kihív- probléma megoldva (20 tűzoltót meghívva a kemenceavató buliba)- pipa
- meszelés közben mész cseppent a szemembe- fél óra kiseés...nem baj, megvan- pipa
- emelkedik a CHF?...hünnye
- megcsípett valami, amitől napokig dagadt volt a fejem....(addig sem járok az utcán)
- kiszökdösnek a tyúkok, különösen egy...szárnytollazás...pipa
- elromlott a terménydaráló..., a fűnyíró, a stihl,
- a mosogatógép nem hajlandó az öko programot használni- nem érdekel...majd pipa, ha már semmi sem megy rajta
És mindez miért? Mert mi nem a narancsra szavaztunk...csak ez lehet

Figyelem! Az ajtók záródnak!

A kamara irányítása alá került 2011 májusában számos szakma oktatásának irányítása. Elovastam az új, általuk kiadott központi programokat. Megdöbbentem. Most ezen a helyen illene összegyűjtenem, hogy eddigi pályafutásom során hány és hány szakképzés-szerkezeti átalakítást éltem meg, de őszintén szólva: követhetetlen, és kedvem sincs hozzá (egyszer még előfordulhat, hogy megteszem) Ez most egy újabb a sorban. Mi az új benne? Háááát, átnevezték a modulok számozását és óraszámát és jah, mielőtt kimegy a fejemből (mert annyira lényegtelen) kihagyták a testnevelést, a számítástechnikát, a munkajogi ismereteket és az idegen nyelvet. Igen-igen, végülis, szegény szakmunkás így majd nem fog annyit gondolkodni rajta, hogy elhagyja kis országunkat némi létminimum feletti megélhetés reményében...minő vágyak! Ha meg mégis kedve lenne elvándorolni, hát fizessen magántanárt, hiszen telik neki, nemigaz? Nem kell manapság egy fiatalnak sem a számítástechnikához értenie, sem idegen nyelven gügyögni...minek is? Akkor jó, ha ismeri az órát, és reggel időben megjelenik a munkahelyén. Elvégzi, amit kell, nem pofázik. Rettegésben él, hogy kirúgják, hiszen az a törvény is változik. De hiszen Ő semmit sem ért amúgy sem hozzá, mert neki azt sem kellett megtanulnia, miként használja a jogait. Magyarán: bután hagyják. Mert minél kevesebbet tud a világ dolgairól, annál könnyebb manipulálni. Szóval fiatalok, figyelem! Az ajtók záródnak! ... és ez még csak a kezdet...